logó INFORMATIKA
Ingyenes elektronikus tananyag
visszaVISSZA   
menüMENÜ   

Darabteli függvény

Függvény által megoldott feladat:Egy tartományban összeszámlálja azokat a nem üres cellákat, amelyek eleget tesznek a megadott feltételeknek.
Argumentumai:A cellatartomány, amiben a feltételnek megfelelő nem üres cellákat meg kell számolni.


darabteli1.jpg


darabteli2.jpg

A Tartomány felirat mellett található ablakba állva a kívánt cellák kijelölhetők a táblázat megfelelő helyén. Ezzel a módszerrel egy összefüggő cellatartományt jelölhetünk ki. Kézzel is beírhatjuk a tartományt. Ebben az esetben a bal felső cella hivatkozása után kettőspontot kell írni, majd a tartomány jobb alsó sarkában található cella hivatkozását gépeljük be a kettőspont után. Pl. C2:D5 tartomány:


atlagseged.jpg

A Kritérium felirat mellett adjuk meg a feltételt, aminek eleget kell tennie a cella tartalmának ahhoz, hogy számolja a függvény az adott cellát. A kritériumot meghatározhatjuk szövegesen, pl: „Budapest”. Ebben az esetben a szöveget, melynek a cella tartalmának kell lennie idézőjelek közé kell tenni. Egy feltétel megadható relációval, kifejezéssel is, amiben a matematika szabályok érvényesek ugyanúgy, mint a képletek alkoztásánál. Például: >10000. Ebben az esetben a 10000-nél nagyobb számokat számolja a függvény.

Típuspélda, amire használhatjuk:: Például: Hány diák jár az iskolába, aki Budapesten született?
Konkrét példa:

darabpelda2.jpg


DARABTELI(A1:B8;>=3)=5 ,mert a kijelölt tartományban 5 darab szám van, ami 3-nál nagyobb, vagy egyenlő vele.




Ahogy a legtöbb honlap, ez a webhely is használ sütiket a weboldalain.